No, igen, mert a fő attrakció a gyerekkonyha volt, ami mellett egy darabig ketten sürögtek, de aztán - papírforma szerint - főleg Adél tartotta a frontot - mondjuk másfél órán át kis megszakításokkal. Feljegyzendő: A konyhának van két nyitható ajtaja: a "hűtő" és a "sütő". Pomogácsaink a Kisvakondot előszeretettel helyezik be egy kis légkeveréses murira a sütőbe. Ilyenkor próbálunk arra célozni, hogy ez nem kellemes érzés szegény párának. Eddig nem sok eredménnyel.
Áron újabban sikítófrászt kap, ha ki kell menni a hidegbe. Mediterrán alkat ő. Ezért a hét elején csak a csajok mentek hóembert készíteni - répával a kézben, ahogy kell. Kedves kis hóember lett. Élt másfél napot. Brühü.
Épp Vikit köszöntöttem ma este, amikor a gyanús nyugalom a gyerekszoba felől kivizsgálásért kiáltott. Odamentem, és szóltam az ünnepeltnek, hogy ugyan nézze már meg ezeket az álomgyerekeket, akik beültek együtt a hintaszékbe és zenét hallgatnak. Gyakorlott anyuka felkapta a kamerát az asztalról, és milyen jól tette:
Adél újabban kap néha egy kis zabkorpával kevert baracklekvárt, bizonyos folyamatok megkönnyítése (vagy inkább előidézése?) érdekében. Ma délután is tölti befelé a mixet, két falat között odaveti Papinak: - Hogy könnyebb legyen kakilni!
Egy bőrönd cuccal érkeztünk Tatára (három napra nálunk ez a legkisebb csomagolási egység). Tegnap Áron rámászik a bőröndre, majd azt mondja: - Olyan, mint a kockás fülű nyuszi!
Csütörtök óta Tatán vagyunk, mert lett volna pár karácsonyi programunk, amihez nagyszülői gyermekfelügyeletet szerettünk volna igénybe venni. De az én rekedtség-betegségem miatt ezeket sorra kénytelenek voltunk lemondani. Ezeket eléggé sajnáljuk. Ugyanakkor szuper kis elő-karácsonyi hangulatban van itt részünk: közös fa-vásárlás, beigli sütés, mézeskalács díszítés, szánkózás, forralt bor, gyerekcsivitelés. Ilyesminek képzelem az idillt, kiegészítve azzal, hogy Laci is itt van, és levonva belőle a köhögést.
Áron imádja a mandarint. A minap elkérte az egyik már megpucolt, de még egyben lévő darabot. Forgatta a kezében, ő ilyen "egybe-gyerek", jobban szereti a dolgokat egészben. Próbáltam rávenni, hogy szedje szét gerezdekre. - Hol vannak a gerezdek? - kérdezem. - Itt! - és mutatja a fenekét.
Szóval a várva várt céges mikulás Dr. Falus Ferenc javaslatára elmaradt. Én eléggé fájlaltam volna, ha Adélnak idén (is) kimarad a találkozás a nagyszakállúval, már csak azért is, mert fújja az összes ide vonatkozó zeneművet. Így hát házimikulás-szervezésbe kezdtünk, ami egészségügyi okokból végül is 11.-én került megrendezésre. Arra nem számítottam, hogy eddigre már túl leszünk egy lovardai Mikuláson, és egy zeneórás Mikuláson is. A lovardai Mikulás két fő üzenetet próbált meg eljuttatni a gyerekekhez, miszerint egyenek meg mindent, ami a tányérjukra kerül, és pakolják el a játékaikat. A zeneórás Mikulás viszont hozott magával egy fagottot, és eljátszotta rajta a TV maci zenéjét. Hát, ettől mindenkinek leesett az álla. De aztán eljött végre a mi Bence-Mikulásunk is, az ő személyre szóló üzeneteivel és ajándékaival. Az eseményről a házigazdák kiváló összefoglalót készítettek. Ezt csak annyival egészíteném ki, hogy az ajándékosztás után ízletes tésztavacsorát is kaptunk, amit a gyerekeink mintaszerűen fogyasztottak el egyedül, kiskanállal. Így mi is olyan nyugodtan tudtunk vacsorázni, mint gyermektelen korunkban.
Egy adag savanyú káposzta legyűrését követően, fél szelet májkrémes kenyér vége felé Adél letette a kenyérvéget és eltolta maga elől a tányért: Adél: - Ezt nem! Én: - Jól laktál, Adél? Adél: - Nem! Én: - Mit szeretnél még enni? Adél: - Kolbászt!
A múltkori kevéssé sikeres ragasztgatós kísérlet után (apróra tépett papírdarabokat próbáltunk felragasztani stiftes ragasztóval megkent felületre), most Gabi javaslatára krepp papír galacsinokkal próbálkoztunk. Egy előre megrajzolt fenyőfát "díszítettünk fel": én odapöttyintettem a ragasztót, a gyerekek pedig belenyomták a galacsint. Áronnak elég hamar elfogyott a türelme, de Adél nagyon kitartó volt, tetszett neki ez az egész dolog. Ilyen szépet alkotott. El is vittük ajándékba a zenetanárnéniknek.
A Gryllus koncert alatt elég erősen teszteltük az előttünk ülők türelmét. Áron kétszer ejtette le a lejtős talajra Thomast, amit az ott ülő anyuka adott vissza. Adél pedig osztott két barackot a kislányának ezzel párhuzamosan - csak a szokás kedvéért. Mi sűrű elnézéskérések közepette rendszabályoztunk. A koncert végén még mi kaptunk ajándékot tőlük. Ezt az angyalkát itt, akinek állítólag pont olyan copfjai vannak, mint Adélnak: Ott lesz a fán.
Mondjuk ki: Gryllus Vilmos korunk Halász Juditja. Gyerekeim számára legalábbis ugyanazt a szerepet tölti be, mint számunkra anno HJ, amellett persze, hogy az alap HJ lemezek (vagy talán B. Tóth Lászlósan korongok) nálunk is forognak. Hétvégén a Fővárosi Művelődési Házban volt koncert, amire a Magdi-Tündi-Peti formációval neveztünk be. A gyerkőcök nagyon élvezték; a két csaj elég sokat énekelt. Adél itt épp egy egy éve Mártinál tanult mutogatós koreográfiát bányászott elő az emlékezetéből:
Koncert után vásároltunk jogtiszta CD-ket, amikből az egyiket Áron kívánta birtokolni. Ott bóklászott a zsákmánnyal az előtérben, aztán egyszer csak jött a felmenők számára vicces kergetőzés "Árcsi!" kiáltásokkal. Másoknak talán annyira nem vicces, de tessék:
Múltkor kaptunk anyutól színes tésztát, mert hogy az milyen jópofa, biztos szívesen megeszik majd a gyerekek. (Akik mellesleg tésztaimádók.) Ma azt ettük ebédre. Adél egyszer csak szól, hogy neki elfogyott. (Ez az új duma: "Nekem elfogyott!") Nézem a tányérját, még egy csomó tészta van benne. Fel is hívtam erre a figyelmét. Erre ő: - Zöld! És valóban, kiválogatta a zöldeket. Ezeket megkóstolni sem volt hajlandó.
A második adventi zsákban lufik voltak. Fel is fújtuk őket, de Áron nem volt elégedett az eredménnyel. Az ő lufi-emléke héliumos. Állt a lufival a kezében, nyújtózkodott, és magyarázta: Apa, felgurítjuk!
Hétfőn a koraiban Gabi azzal indított, hogy adott Adélnak három tálkát, meg pici, színes (piros, sárga, kék) műanyag járműveket. Annyit mondott, hogy rakja szét őket a tálkákba. Aztán csöndben néztük, hogy mi történik. Adél random módon szétosztotta a cuccot. Gabi - mintegy mentegetésképpen - mondta nekem, hogy ő végül is semmi támpontot nem adott. Aztán megkérdezte Adéltól, hogy így jó lesz-e. Erre Adél belenézett az első - piros többségű tálkába - és kiszedte onnan a nem piros járműveket. A sárgákat beletette a másodikba, a kékeket pedig a harmadikba. Aztán a többi edénykét is szépen "kigyomlálta", és el is magyarázta nekünk, hogy itt vannak a pirosak, itt a sárgák, és itt a kékek. Tisztára meghatódtam.
Az őszt egészségesen - egy futó nátha per fő - abszolváltuk. Tavaly ilyenkor azért már túl voltunk legalább egy antibiotikum kúrán, hogy a folytatásról ne is beszéljünk. Úgyhogy idén a megelőzésre súlyozunk. A repertoár: - Béres csepp - C-vitamin - Broncho-Vaxom - homeopátiás bogyók - felnőtteknek japán kristálygomba ital és forralt bor. Akkor most jöjjön a tél.
Az elmúlt napok estéit Viki lázas kreatívkodással töltötte. Tévét elég nehéz volt nézni, mert gyakran ment a varrógép a nappaliban; feliratos filmet meg marha nehéz találni. Szóval készült 24 darab zsák filcből gyönyörű figurákkal, amik ma installálva lettek. Ízelítésül az első tizenhat:
Namármost a gyerekeknek vacsora után mutatta meg a főszervező az újítást. Adél - aki születésnapi partyn volt a múlt héten, és hasonló alakú zászlókon volt a köszöntő felirat - rögvest "Boldog születésnapot!" kiáltással lelkesedett, amihez Áron azonmód csatlakozott, úgyhogy ez ment pár percig kánonban. Ezt követően tájékoztattuk őket a rideg valóságról, és az első zsák lekerült a karnisról. Gyors kigombolást követően az első alkalommal egy-egy plüss hűtőmágnes került elő. "Találtam mackót." "Találtam csacsit." - szólt bölcsen a bontogatásban élen járó leány. Ő volt, aki először helyezte a hűtőre az alanyt, majd Áron is megtette, amit megkövetelt a haza.
