Az első hó

Végre - így tél közepén - leesett az első hó, így aztán mentünk is lapátolni, hóembert építeni, szánkózni. Adél a tőle megszokott lelkesedést tanúsította, Áron viszont tőle szokatlan módon volt lelkes. Talán a mese-élmények hatására jelentős pozitív fordulat állt be emberünknél a két évvel ezelőtti önmagához képest, amikor is már egy orrocskára hulló hópihe is kiverte nála a biztosítékot. Most minden gond nélkül felvette az orkán nadrágot, és ilyeneket mondott: "Anya, menjünk ki a hóba, hóembert építeni!" "Táncolnak a hópelyhek!" "Megfoghatjuk? Ugrálhatunk bele? Rugdoshatjuk?" - mintha ez eddig tilos lett volna.
Azt is leosztotta már a reggeli közben, hogy ki melyik részét gömbölyíti majd a hóembernek.
Adél rögtön nagy szakértelemmel látott munkához, papi segítségével az egész kerten végiggörgetett egy hólabdát.

Áront kissé elbizonytalanította, hogy ettől a művelettől havas lesz a kesztyűje, de aztán - látva, hogy itt arról készül fotó, aki gömbölyít - beszállt ő is az építkezésbe. (A háttérben Adél a megfelelő botot keresi a hóemberkézbe.)

Szerencsére még sikerült lefotózni a hóembert, mielőtt elolvadt volna.