Halászbé

Múlt hétvégén Viki gondolt egy hirtelent, és gyorsan meggyőzte a családot, hogy menjünk el a Halászbástyához, ha már ilyen napsütés van. Reggeli után (10.45-kor) rögvest ki is pakoltuk a gyermekek közül az érettebbeket a kocsiba, és amíg Viki a legkisebbik mennydörgés-szerű székletét kezelte, addig mi Bartos Erika Halászbástyát is érintő meséjét olvastuk kint a zimankóban. (Gondoltam is rá egy rövid ideig, hogy az ideillő stílusban írom meg, ahogy Adél, Áron, Kata, Anya és Apa elindultak barna színű autójukkal kirándulni, de gyorsan lefáradtam ettől az elképzeléstől, és marad a sima verzió.)
Áron a meséből merítve végig a sárkányos toronyra hegyezett, ami elég jó lendületet adott a csapatnak.

Megérkeztünk, és át is mentünk turistába. Tessék, gyorsan itt egy csoportkép:
meg vicces fotó a bohó gyermekekről:

Most is kiderült, hogy a Hb. elég hálás téma mindenkinek. Olyan szavak jutnak az ember eszébe a látványról, hogy például fantasztikus.

Persze a sárkányos torony az utolsó volt, és persze Áron lába megrogyott, amikor az első lépcsősor tetején meglátott egy számára nem túl szimpatikus kőoroszlánt. Így egy rövid nem-megyek-fel-hiszti után Adéllal léptünk csak fel.

Aztán lefele menet Adél megsimogatta a szóban forgó oroszlánt, és ezt látván Áron is erőt vett magán. Megszülethetett így a legfontosabb fotó:

Kettőre haza is értünk, toltuk a sajtos tésztát, ami ritkán van, de akkor milyen népszerű már.